Szellemi gyógyítás
Az orvosok állást foglalnak
Orvosok nyilatkozatai a Bruno Gröning tanítása által szellemi úton történő gyógyulásokról
A Bruno Gröning Baráti Körben, mint általános orvos ismertem meg a hagyományos orvostudomány által gyógyíthatatlannak tartott betegségekkel szemben a szellemi úton történő gyógyulások lehetőségeit. Mi, materialista beállítottságú emberek, elvesztettük a kapcsolatot a szellemihez, a lélekhez, Istenhez. Most, hogy lassan felismerjük, hogy a hagyományos, materialista felfogású orvoslásban nem találhatjuk meg a gyógyulást (számos gyógyíthatatlan betegség a növekvő technikai haladás ellenére), ismét elkezdjük keresni a minden élet alapját, a szellemit, vagyis Istent. A szellem uralkodik az anyag felett - ezt kell újra megtanulnunk. Bruno Gröning egy egyszerű, de mélyen hívő, nagy tudású ember, aki a szellemi úton történő gyógyulásnak ezt az egyszerűségét és ezzel saját eredetünket hozta közelebb hozzánk. Mindenki használhatja ezt a lehetőséget, ha nyitott és kész erre, s mindezt ingyen és mindenféle kötöttség nélkül. "Nem kell elhinnie, amit mondok, nem is kívánom ezt. Egy kötelessége van azonban Önnek: hogy meggyőződjék erről." (Bruno Gröning)
DR. UNIV. MED. F. G.
Ausztria„Egyrészről a magas technológiai gyógyászat, ami hatalmi mámorában az embert csak, mint javításra szoruló testi gépezetet tekinti, másrészről az egyre növekvő gazdasági kényszer - amely egyre több embert egyre komplexebb betegségekkel terhel, határozzák meg korunk realitását. Ez növekvő mértékben megoldhatatlan konfliktusokat okoz, és ez az orvosokat etikailag feltétlenül egy újfajta irányhoz kényszeríti. Itt Bruno Gröning a mai napig a bizonyítékát adta annak, hogy az igazi gyógyulás nem egyszerű technikai kérdés, hanem az igazi, „a szív tudománya", és a megtérésre való szándék által mindez lehetővé válik. Erről több éven keresztül, saját tapasztalataim alapján meg tudtam győződni egy reparatúrára hajló "céh"-hez való tartozásom ellenére (vagy talán éppen azért).“
DR. MED. DENT. U. M.
Németország„Nagyon fontos azt érzékelni, különösen egy orvos számára, hogy az ember nem csak csontok és izmok tömege néhány kilós súllyal. Az ember ennél több, a test, szellem és lélek élő egyesülése, az isteni eszenciával a középpontjában. Ez az isteni erő nemcsak összeköti a legmagasabb elvvel, hanem minden síkon, a fizikai jólléttől egészen a spirituális jólétig befolyásolja az embert. Anélkül, hogy ezt a spirituális kapcsolatot erősítenénk, és anélkül, hogy a testet, lelket és szellemet összhangba hoznánk, egységes, egészre vonatkozó egészség lehetetlen volna. Nagy hiba lenne, ha az embert csak a fizikai szinten definiálnánk, és amellett a többi fontos síkon a szellemet és lelket elfelejtenénk és az univerzális elveket ignorálnánk. Bruno Gröning tanítása nem csak az univerzális kapcsolatra emlékeztet minket, hanem segít abban is, hogy stabilizáljuk testünkben a test, szellem, és a lélek harmóniáját. Bruno Gröning elmélete számomra nagymértékben összehasonlítható az indiai védikus filozófiával, ami szintén nagy súlyt fektet a belső, finom energiák erősítésére. Bruno Gröning tanítása valójában egy szisztematikus és könnyen érthető út annak érdekében, hogy belső energiánkat és erőnket felépítsük, testünket, lelkünket és szellemünket összhangba hozzuk.“
DR. MED. A. M.
India„Bruno Gröning tanítása saját magamnak is segített megszabadulni a betegségtől. Segít az embereknek, ahogyan az orvosilag és tudományosan dokumentált sikerbeszámolók azt bizonyítják. Nincs gyógyíthatatlan, minden betegséget meg lehet gyógyítani. A Heilstrom felvétele által a gyógyulást kereső megtapasztalja a kapcsolatot Istennel és lehetősége van aktívan közreműködni a saját gyógyulásában. ‚Isten a legnagyobb orvos‘, mondta Bruno Gröning.“
DIPL.-MED. B. S.
Németország„Az a véleményem, hogy nem áll ellentétben egymással a konvencionális orvoslás és a Bruno Gröning tanítása általi szellemi úton történő gyógyulás. Ezek kiegészítik egymást. Habár kevés orvos van, aki egy kicsit is hisz ebben. Azt gondolják, hogy csakis a konvencionális orvoslás segíthet a betegeknek és a szellemi gyógyítás semmi eredménnyel nem jár. De én ezzel egyáltalán nem értek egyet, mert azt gondolom, hogy az egyik segíti a másikat. Azokban az esetekben, amikor a betegnek már nincs bizalma a konvencionális orvoslásban, akkor hatékonyabban segíthet a szellemi gyógyítás. A tudományban dolgozó szakemberként az a személyes véleményem, hogy egyik sem zavarja a másikat, ha jól alkalmazzák, akkor a különböző módszerek egymást segítik.”
PROF. DR. F. S.
Dushanbei Orvostudományi Egyetem, Tádzsikisztán„Bruno Göning útmutató. Megmutatja az utat, megmutatja nekünk, hogy nyerhetjük el egészségünket, és ez által lelki üdvünket. Ez az út Istenhez vezet, függetlenül korunktól, vallásunktól, bőrünk színétől. Elérhető mindenki számára, mert nem kerül semmibe.“
DR. MED. DENT. R. W.
Svájc„Egy német kolléga tartott nálunk előadást a kórházban a szellemi úton való gyógyulásról Bruno Gröning tanítása által. A kórház szakmai igazgatója minden osztálynak elküldte az információt és személyesen is átadta a meghívást. Így vettünk részt mi is az előadáson. Már az is különös volt, hogy egy német orvosnak kell hozzánk jönnie Indiába, hogy felvilágosítson minket a szellemi úton való gyógyulás lehetőségéről. Mégis mindannyiunk számára nagyon izgalmas volt a megismert kapcsolat az orvosi tények és a Bruno Gröning tanítása általi szellemi tudás között. Magam is éreztem közben egy erőt átáramlani a testemen. Azóta rendszeresen felveszem a Heilstromot és a sok jó tapasztalat miatt, melyeket így szereztem, Bruno Gröning tanítása különleges jelentőségű lett számomra.“
DR. Z.
Ahmedabad, India
Interjú Dr. med. G. Blättnerrel
Az Orvostudományi Szakcsoport (MWF) vezetőjével
Blättner Doktorúr, miért áll ki nyilvánosan ilyen elhivatottan a Bruno Gröning tanítása általi szellemi úton való gyógyulás mellett?
Meggyőződésem, hogy minden orvosnak kötelessége a páciensének segíteni. És ha az egyetemi tudás nem segít, akkor az orvosnak egyéb olyan módszerek lehetőségét is meg kell vizsgálnia, amelyek segíthetnek a gyógyulásban. Évekkel ezelőtt figyeltem fel Bruno Gröningre és a Baráti Körre. Amikor átnéztem a gyógyulásokról szóló beszámolókat és láttam, hogy komoly, krónikus betegségekből is egyszerűen meggyógyultak emberek, akkor tudtam, hogy nem hallgathatok erről, ami itt történik.
Sok más módszer is létezik a természetgyógyászatban és a szellemi gyógyítás területén is. Miért a Bruno Gröning Baráti Kör mellé állt?
Az embernek fel kell állítani egy sorrendet. Az MWF-ben orvosok, természetgyógyászok és más, a természetes gyógymódokkal összefüggő területeken dolgozó szakemberek vállalnak feladatokat a saját munkájuk mellett. Az embernek tudnia kell, hogy mire szánja rá az idejét. Számomra nem ez az egyetlen út, de a legértékesebbnek tartom azért, mert a legegyszerűbb. Az a célom, hogy valami olyat tudjak mutatni az embereknek, amit egyszerűen tudnak követni, és ami ingyen, anyagi ráfordítás nélkül is segíthet. Ez az, amire az egészségügyi rendszer mai helyzetében szükség van. Kollégáim és én utazásaink során ezzel szembesülünk, különösen a szegényebb országokban, amelyekben előadásokat tartunk. Az előadásainkon elmondjuk az embereknek, hogy Bruno Gröning tanítása szerint hogyan nyithatják meg magukat a Heilstrom-nak. A hallgatóság soraiban sokan azonnal érzik testükben az erőt. Gyógyulásokat figyelhetünk meg már az előadások alatt is. Azután helyi csoportok alakulnak és magától terjed a közösség, mert az emberek azt tapasztalják, hogy segít.
Orvosként Önnek mi a legfontosabb Bruno Gröning tanításában?
Amellett, hogy egyszerű és nem kerül pénzbe, nekem a tanításban az is nagyon tetszik, hogy természetes és világosan érthető. Előadásaimon mindig hangsúlyozom, hogy a szellemi úton történő gyógyulás - akár a Baráti Körben vagy bárhol máshol – egy világosan érthető dolog, nincs benne semmi titokzatos vagy misztikus. Bruno Gröning újra és újra hangsúlyozta, hogy ő semmi újat nem mond, mert ez egy ősi tudás, amit a mostani idők szavával ad át nekünk. Ennek a tudásnak mindig is a birtokunkban kellett volna lennie, de időközben elfeledtük vagy már rosszul tudjuk. De minden vallásban megtalálható és a régebbi korok orvosai, mint pl. Paracelsus, szintén ismerték. Gröning úr úgy is jellemezte a Heilstromot, mint egy magasabbrendű természeti erőt, melyet Isten az embereknek adott. Ennek az erőnek világos törvényszerűségei vannak, aki ezeket ismeri, az használni is tudja.
A Baráti Körben a gyógyulások vizsgálata során újra és újra igazolva látjuk, hogy a gyógyerő hat, ha az ember ezt engedi. A gondolatoknak és érzéseknek óriási a jelentősége. A szellemi úton való gyógyulás több, mint egyszerű energiafelvétel; a gyógyulni vágyónak aktívnak kell lennie. Nehezen leszünk egészségesek, amíg van bennünk gyűlölet és irigység például. Az embereknek változniuk kell, meg kell tisztítaniuk a gondolkodásukat és érzelmeiket és ezt is el kell magyaráznunk. Azt is nehéz elfogadni sokaknak, hogy a fellépő fájdalmak, rosszullétek, láz vagy egyéb testi reakciók a gyógyulás folyamatához tartozhatnak. Aki ezen a szellemi úton akar gyógyulni, annak tanulnia kell, azt is, hogy végsősoron átvegye a felelősséget az egészségéért.
Ez nem mond ellent annak, hogy igénybe vegye az orvosi terápiákat. Gyakran nem lehet egyszerre minden gyógyszert elhagyni és azt mondani: „Soha többé nem megyek orvoshoz, mert most azonnal a Heilstrom által egészséges leszek.” Nem lehet követelőzni. A gyógyulás mindig – ezt nem győzöm eléggé hangsúlyozni – Isten ajándéka.Ön gyógyítónak tartja magát?
Az Isten szerelmére: nem! Egyetlen ember sem tud gyógyítani. Gyógyítani csakis Isten képes. Ismét Bruno Gröning szavait idézem: „Nem én gyógyítok – segít és gyógyít az isteni erő.” Azt hiszem, ebben minden benne van. A gyógyulást kereső Isten segítsége által magában érzi a gyógyulást, ha képes megnyitni magát a Heilstromnak. A mi feladatunk egyedül az, hogy segítsünk, hogy erre rájöjjön.
Miért alakították meg az Orvostudományi Szakcsoportot?
Óriási öröm számomra, hogy az MWF-ben szinte minden gyógyászati szakterület képviselői együttműködnek egymással. Orvosok, természetgyógyászok, egyéb gyógyítók, szakápolók, gyógytornászok, pszichológusok stb. Nálunk semmilyen szakmai féltékenység nincsen, senki nem képzeli a tudását magasabbrendűnek a többiekénél; tisztelettel egymás iránt, harmonikusan működünk együtt.
A munkánk egy részét azok a nemzetközi előadások képezik, amelyeket orvosaink és természetgyógyászaink tartanak. Gyakran tartják közösen az előadásokat, vagy még pszichológus is csatlakozik hozzájuk, ha az előadás témája pl. a drogfüggőségből való gyógyulás.
Munkánk másik területe a Baráti Körön belül a gyógyulásokról szóló sikerbeszámolók összegyűjtése, feljegyzése. A különböző gyógyászati szakterületek több mint 400 képviselője vesz részt segítőként ebben a tevékenységben. A gyógyulási beszámolókat munkacsoportokban orvosokkal együtt átbeszélik, megvizsgálják, és amennyire lehetséges, dokumentálják.
Ezeken kívül van az MWF-nek egy belső folyóirata, amelyet 11 nyelvre fordítanak le. Sok országban tartanak rendszeresen találkozókat a tapasztalatcsere céljából.
A Baráti Kör világszerte létező építményének fontos része a szakcsoport munkája.Bruno Gröning tanítása egy új vallás?
Amikor Istenről és isteni erőről beszélünk, sokan azt hiszik, hogy egy egyházba vagy egy szektába kerültek. Ennyire messze jár a mai ember a természetestől. Tulajdonképpen magától értetődőnek kellene lennie annak a tudásnak – minden orvos számára is -, hogy van egy legfelsőbb létező, egy legfelsőbb szellem, aki az egyetlen és legnagyobb orvos. Mi orvosok vagy természetgyógyászok csak az Ő segítői lehetünk. Nekünk, a gyógyászattal foglalkozók számára hatalmas élmény megtapasztalni, hogy Ő létezik, hat és segít a mindennapi gyógyító gyakorlatban is. Bruno Gröning tanítása, azt hiszem ez már világossá vált, vallásokon felüli. Az Orvostudományi Szakcsoportban dolgozó orvosok minden vallást képviselnek. Aki az iszlámban hisz, iszlámhívő marad, a keresztény keresztény, a zsidó zsidó. Ebben sem helyezi egyik előbbre magát a másiknál. Munkánk nem a vallásokról, hanem az emberekről szól!
A szakcsoport képviselői sikeres előadáskörutat tartottak Izraelben; Betlehemben éppúgy, mint Hebronban. Röviddel azután pedig Teheránba (Iránba) utaztak, és az ottani orvostudományi egyetemen rendezett kongresszus keretében előadást tartottak Bruno Gröning tanításáról és az MWF tevékenységéről. Az MWF Indiában is létezik, egyik kollégánk pedig Pekingben tartott előadást az egyetem meghívására.
Ez az erő nem ismer külön katolikust vagy evangélikust, nem tesz különbséget keresztény és zsidó, muszlim és buddhista között. Egyedül a szív számít és az ember akarata a jóra.A jövőre nézve mi a kívánsága?
Éppen az elmúlt évek nemzetközi rendezvényei mutatták meg, hogy a gyógyítás területén dolgozó kollégáink körében mennyire nagy az érdeklődés a Bruno Gröning tanítása által történő szellemi gyógyulás iránt. Az USA-ban, Kanadában, Kelet-Európában és Ázsiában többezer érdeklődő részvételével megtartott előadások bizalommal töltenek el arra vonatkozóan, hogy hamarosan Németországban és a környező országokban is megnyílik az út az egyetemek felé. A mostani idők szükségletei komolyan indokolják, hogy nyitottan és konstruktívan viszonyuljunk az alternatív gyógyulási lehetőségekhez. A személyes világnézeti különbségek nem jelenthetnek akadályt, ha arról van szó, hogy hogyan tudunk segíteni az embereknek. A ma parancsa a következő: segíteni, segíteni és megint segíteni! Ehhez minden jót hasznosítani kell, legyen az természetgyógyászat, konvencionális gyógyászat vagy szellemi úton való gyógyulás.
Ezen a linken a teljes információkhoz hozzájuthat:
Orvosi dokumentáció
Gyógyulások feljegyzése és vizsgálata
Az Orvostudományi Szakcsoport (MWF) munkájának fontos része Bruno Gröning tanítása által, szellemi úton történő gyógyulások szisztematikus feljegyzése és vizsgálata. Ezt a feladatot a Bruno Gröning Baráti Körben olyan gyógyulást megélt közösségi tagok végzik, akik megfelelő képzésben részesültek ahhoz, hogy a sikerbeszámolókat felvehessék. A Baráti Körön belül a gyógyulások lejegyzésére nemzetközi hálózat épült ki.
A sikerbeszámolók felvételénél a klinikai kórtörténethez hasonló részletes kérdőívet töltenek ki a gyógyult gyógyulás előtti és utáni állapotáról. A beszámolót az Orvostudományi Szakcsoport több orvosa is megvizsgálja. Ezzel egyidejűleg - amennyiben orvosi szempontból értelmét látják - megkezdődik a gyógyulás dokumentálása. Az MWF szakorvosai minden leletet elkérnek a gyógyulás előtti állapotról és megkérik a gyógyult személyt, hogy független orvos által végeztessen utólagos orvosi vizsgálatot. A dokumentumokat csatolják a sikerbeszámolóhoz, amelyet orvosi kommentárral egészítenek ki.
A humán orvostudomány sikerbeszámolói mellett az Orvostudományi Szakcsoport Állatorvosi Csoportjában állatgyógyulásokat is lejegyeznek és vizsgálnak. Vannak nagyon hatásos beszámolók súlyos, krónikus betegségekből történt gyógyulásokról, ahol orvosi szempontból már nem volt várható gyógyulás.
Gyűjtenek beszámolókat a gyógyerő által növényeknél történt megmagyarázhatatlan változásokról is, amelyeket megfelelő szakemberek felülvizsgálnak. Ugyanígy a magánéletben vagy a szakmai életben történt segítségeket is feljegyzik.
A 80-as évek vége óta több ezer segítségről és gyógyulásról szóló beszámolót rögzítettek és archiváltak.
Ezen a linken a teljes információhoz hozzájuthat:
Orvostudományi Szakcsoport (MWF)
Nemzetközi Fórum a gyógyászati területek képviselői számára
Az Orvostudományi Szakcsoport (MWF) 1992-es megalakulása óta világszerte több ezer orvos, pszichológus és más gyógyászati területen dolgozó számára vált a szellemi úton történő gyógyulások egyedülálló vitafórumává. Tagjai közül sokan kerestek segítséget maguk vagy pácienseik számára és Bruno Gröning tanításában hatékony kiegészítést találtak orvosi illetve alternatív gyógyászati ismereteik mellé.
Az Orvostudományi Szakcsoport tagjai tájékoztató anyagok, szakmai előadások és orvosi találkozók révén információkat kapnak a gyógyulás és az egészség szellemi összefüggéseiről és a szellemi úton történő gyógyulás fenoménjáról. Elsődleges feladatuk a sikerbeszámolók vizsgálata és - amennyiben lehetséges –a megfelelő orvosi leletek segítségével a gyógyulások dokumentálása.
Munkájuk eredményeként az elmúlt években létrejöhetett egy archívum, amely hatásosan bizonyítja, hogy a pszichikai, pszichoszomatikus megbetegedések mellett a szervi és degeneratív betegségeknél is lehetséges szellemi úton történő gyógyulás.
Az Orvostudományi Szakcsoport tagjai feladatukat maguk vagy mások gyógyulásáért hálából ingyen végzik. Céljuk, hogy Bruno Gröning tanítása által, szellemi úton történő gyógyulásoknak tudományos alapot szolgáltassanak és ezt a gyógyulási módszert minél több segítséget kereső és kolléga számára elérhetővé tegyék. Ezen a linken a teljes infrmációhoz hozzájuthat: